Pódiumon a lányok

Pódiumon a lányok

A lányok pódiumedzésével folytatódik junior torna-világbajnokság programja szerdán. A győri világverseny körülményeivel egyébként mindenki elégedett.

Ezúttal Brodyn Hall, az új-zélandi férficsapat tagja nyilatkozott a vb sajtócsapatának. „Szombaton érkeztünk, így volt három napunk akklimatizálódni, de az első éjszakák így sem voltak könnyűek. Hatalmas az időeltolódás, ráadásul az új-zélandi télből jöttünk a magyar nyárba, ehhez is hozzá kellett szokni – de lassan mindannyian átállunk. Őrületesen jó ez a helyszín, én magam még sosem versenyeztem ekkora csarnokban, sokkal nagyobb azoknál, amikben eddig dolgoztam. Ehhez hozzá kell szoknunk, de nekem egy plusz lökést is ad: a kulisszák miatt érzem, hogy milyen nagy eseményen versenyezhetek, és ez extra motiváció. Vadonatújak és remek minőségűek a szerek a versenycsarnokban és az edzőcsarnokokban is, kicsit még be kell törnünk őket, de ezzel nem lesz gond. Nagyon élvezem eddig a vb-t!” – mondta a vegyes zónában.

Kiemelt partnerek